Turul reneszánsz

Bodrits István:
A Turul újjászületése.

(Forrás: Magyar Könyvszemle 113. évf. 1997. 2.szám, "Figyelő" rovat; URL: http://epa.oszk.hu/00000/00021/00013/0003-a8.html)

Poraiból született újjá 1992-ben a magyar sajtótörténet évszázados múltú Turul című folyóirata, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönye.

1950-ben jelent meg a folyóirat összevont 61–64. (1947–1950) utolsó száma. A történettudomány valamennyi segédtudományát szolgáló szakmai folyóirat megszüntetése a Rákosi-rendszer kultúrpolitikusainak szellemi színvonalára vet fényt.

A Társaság 1951. február 27-én felvett jegyzőkönyve szerint „… a Népművelésügyi Minisztérium a folyóirat régi címén, amely a Turul volt, a megjelenést nem engedélyezte.” A másik indok, hogy a Társaságnak semmi vagyona nincs és a támogatás sem valószínű, így a közgyűlés kimondta a Társaság feloszlatását.

Az illetékesek sajnálatos módon összekeverték a folyóirat címét a húszas évek ismert szélsőjobboldali ifjúsági szövetségével, pedig a kettőnek egymáshoz semmi köze nem volt. A Turul cím keletkezése összefügg a Társaság és közlönye alapításával. Radvánszky Béla báró és alapító társainak a közlöny címére a szintén 1883-ban indult osztrák Adler című folyóirat adott ötletet, amely alcíme szerint: Organ des heraldisch-genealogischen Vereines „Adler” volt. Mivel a Monarchia nyugati felének társlapja címéül a sast választotta, az alapítók a Turul madárra gondoltak.

A magyar tudományos társaság profilját az elnök Radvánszky báró határozta meg: „… a történelemnek eddig elhanyagolt társtudományait, úgymint a heraldikát, diplomatikát, sphragistikát, genealógiát, valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelését tűzné ki czéljául.” (1883:1.). Előszavának utolsó mondatában a nemzeti múlt tudományos ismeretének fontosságát hangsúlyozta: „A nemzetet csak látszólag alkotják az élő nemzedékek, valójában tagjai annak az elhaltak is, mert a letűnt nemzedékeknek nagy a befolyásuk az élőkre… Sok nemzedék alkotta fokozatosan mai kultúréletünket…”

A Turul szerkesztői – Fejérpataky László és báró Nyáry Albert – a szakma elismert tudósai voltak. A folyóiratban a hivatásos tudósok mellett teret adtak a történetileg autodidakta, de magas színvonalon íróknak is.

Az első világháború után előtérbe került a szaktudomány, a Fejérpataky László, majd Szentpétery Imre vezette történeti segédtudományi iskola ontotta magából a jó szakembereket – írja Kubinyi András a lap 1951–1992. összevont számának lapindítójában. Így előtérbe kerültek a történészek és az egyetemisták. A genealógiai kutatás kiszélesítésére Szentpétery már 1932-ben felhívta a figyelmet, a genealógia nem szűkülhet le a nemes családok kutatására. Később maga vállalkozott rá, hogy módszertani útmutatást adjon a nem nemesi családok kutatására: „Adalékok a parasztcsaládok leszármazása és története kutatásának módszertanához.” (Turul 58–60, 1944–46.)

A második világháború utáni időszakban a genealógiát a nemességgel kapcsolták össze, és így mint feudális csökevényt üldözni kellett, évtizedekig az oktatása is megszűnt. Mint történelmi segédtudomány hivatalosan is megszűnt. Megfelelő publikációs lehetőségek hiányában nemcsak a genealógia, hanem a többi segédtudomány sem fejlődött. Egyedül a Levéltári Közlemények közölt segédtudományi cikkeket. Nem kis mértékben Vajay Szabolcsnak, a Genealógiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetsége elnökének (1982–1986) és az itthoni szakemberek erőfeszítéseinek köszönhető, hogy 1983-ban végre megszülethetett a Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Genealógiai és Heraldikai Szekciója az egyik fő hazai kezdeményező, Kállay István professzor elnökletével.

1988 elején a Magyar Nemzet kétrészes cikkében megállapította, hogy a genealógiának, ennek az egyik legősibb tudományágnak a szükségességét ma már az is elismeri, aki néhány évtizede még a „burzsoá reakció egyik alattomos fegyveré”-t látta benne. Gudenus János Józsefnek köszönhetően pedig napvilágot látott A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című munkájának két kötete (1. köt. A–I. Bp. 1990., 2. köt. K–O. Bp. 1993.).

A genealógia mellett a címertan, a heraldika is kezdi visszanyerni méltó rangját. Az utóbbi években sorra jelentek meg Magyarországon a népszerűsítő – ismeretterjesztő és szakkönyvek (Bertényi Iván: Kis magyar címertan. Bp., 1983.; A történelem segédtudományai. Szerk. Kállay István. Bp., 1986. benne a heraldikáról szóló fejezet is 169–193. p.; Gudenus János József–Szentirmay László: Összetört címerek. Bp., 1989.). Különösen nagy érdeklődést váltott ki 1987-ben Nyulásziné Straub Éva Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein című díszes albuma, amely 100 színes címertáblát és 1167 fekete-fehér címerrajzot tartalmaz, valamint Nagy Iván több mint száz évvel ezelőtti családtörténeti köteteinek reprint kiadása (Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1–8. köt. Bp. 1987–1988.).

A szakmai közvélemény és a heraldika iránt érdeklődő nem hivatásos történészek körében már a rendszerváltás előtt jelentkezett az igény a Turul újjáélesztésére. Fügedi Erik és Vajay Szabolcs vezetésével 1991-ben indult kezdeményezés az 1883 és 1950 között 64 évfolyamban megjelent heraldikai és genealógiai szakfolyóirat, a társadalomkutatás irányába bővítendő, korszerű igények szerinti felújítására és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság újjáalakulására.

1992. május 31-én három, a szakmában érdekelt intézmény, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság képviselői együttműködési megállapodást írtak alá a közlöny kiadására. Az immár 115. évfolyamába lépő folyóirat szerkesztőgárdáját olyan kiváló szakemberek alkotják, mint Kollega Tarsoly István, Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila és Rainer Pál.

A múlt kutatásának e fontos segédeszköze sajnálatos módon még a hivatásos történészek, levéltárosok és a szélesebb olvasóközönség előtt is kevéssé ismert. A közelmúlt tudományos eredményei cáfolják, hogy a címertan és a származástörténelem konzervatív ideológiát hordoznak. Napjainkban már virágzik a címerhasználat is (városok, falvak, civilszervezetek). A nemesi családok mellett paraszt- és munkás családok életének történet-szociológiai vizsgálata és a segédtudományok eredményei a nemzeti és egyetemes történelem többszempontú megismerését, nem utolsósorban a magyarság identitástudatának erősödését szolgálja.

Bízunk abban, hogy a Turul újjászületése nem volt hamvába holt gondolat és nem kell minden ötszázadik (negyvenkettedik?) évben elégetnie magát, mint az egyiptomiak sas-alakú, bíbor- és aranytollazatú, mesebeli szent madarának.